Olcsó ítélet kapható II.

A Sütő-vita tovább folytatódik a Hétben: Görömbei András írása itt olvasható. Idézem:

"(...) a mostani vita néhány résztvevõjét a tájékozatlansággal társult zsigeri gyûlölet motiválja. Minden törekvésük arra irányul, hogy Sütõ András életmûvét kiiktassák az erdélyi magyar irodalomból. Gyûlöletük lépten-nyomon átcsap a tényeken. Önálló életre kel."

"Hihetetlenül mélyre süllyedt az erdélyi magyar szellemi élet, ha eltûri ezt a hitványságot."

Valóban, S. G. alaposan eldobta a sulykot az ilyen szövegekkel:

"Az a határozott benyomásom, hogy aki 18 évesen most kezd irodalom iránt érdeklõdni, esetleg most közli elsõ novelláját, annak „A Sütõ” semmit sem mond, vagy legföljebb a kötelezõ irodalom keserveit juttatja eszébe. Ez így van rendjén. Az életmû, az életút így válhat a kutatás csupasz tárgyává, éppúgy, mint Kádár János beszédei vagy az esõerdõben élõk házasodási rítusai."

Ha Sütő hetvenes évekbeli drámái és esszéi nem érnek semmit, akkor mi ér valamit az erdélyi magyar irodalomból? A "transzközép"? Transzbullshit.

Azt is írja továbbá S.G.:

"Sütõ legnagyobb visszhangot kiváltó, a nimbuszt megalapozó tézisdrámái 1975-tõl a szelep funkcióját töltötték be diktatúra és nemzetiség viszonyában. Jólesett lekacsintani a színpadról (mintegy a színfalak mögül), s a nézõ is felsóhajthatott, hogy végre felhangzott egy gyengécske ellenzéki hang. Csak az a gond, hogy a politikai mondanivalónak nem áthallásos drámákban, hanem röpiratokban, pamfletekben, elemzésekben a helye."

Yeah, right. Ilyen alapon a világirodalom, sőt, a filmmüvészet tekintélyes - és jobbik - részét sutba kellene vágni: ha valamiből minden "áthallás" hiányzik, az általában annak jele, hogy nem ér semmit. Ha valaki azt hiszi, hogy a "Lócsiszár virágvasárnapja" vagy a "Csillag a máglyán" csak az erdélyi magyarok hetvenes évekbeli keserveiről szól, az nagyot téved.

Olcsó ítélet kapható I.

Nem igazán követem következetes figyelemmel az otthon történteket és otthoni vitákat, de ma Ablonczy László cikkének sikerült felkeltenie az érdeklődésem a Hét-ben zajló Sütő András - Földes László vita iránt, melyet Stefano Bottoni olasz történész tanulmánya indított el. Pontosabban nem annyira a vita részletei kezdtek érdekelni, hanem maga a jelenség: miért olyan kiemelkedő fontosságú ez a téma, és miért kell Sütő feltételezett fiatalkori félrelépéseit agyonelemezni és filozofikus mélységet és történelmi jelentőséget tulajdonitani nekik?

Félreértés ne essék, méltanyolom a fiatal újságírók polgárpukkasztó merészségét és szükségesnek és egészségesnek tartom a mindenféle tabuval való leszámolást és kényes témával való szembenézést. Azt viszont fenntartom, hogy mielőtt valaki az asztalra csap, jobb, ha nagyon biztos az igazában és tájékozott a témában. Bottoni tanulmánya lehet, hogy érdekes és izgalmas egy olyannak, akinek kedvenc időtöltése "olvasatokról és olvasatszintekről" elmélkedni, vagy arról, hogy "az ügy résztvevői milyen értelmiségi szereptípusokat jelenítenek meg", engem viszont meglep, hogy milyen sokan méltányolják a "tudományos" jellegét. Sajnálom, de az ilyen posztmodern szagú beszúrások eleve érdektelenné tesznek számomra minden ilyen szöveget, és teljesen hiteltelenné válik a Sipos Géza Sütőnek szánt számonkérése:

"...a drámaszerzõnek 1990-tõl mindmáig nincs érdemi reakciója arra, ami a tanulmány alapfelvetése is: a kommunista fordulat után a romániai magyar értelmiség jelentõs része kettõs identitással élt. Egyszerre volt a mûködtetõje, haszonélvezõje és ugyanakkor eszköze a hatalomnak, másrészt nemzetiségi mivolta miatt sohasem válhatott annak szerves részévé."

Ugyan, ugyan, mit kellene Sütőnek tennie: beismerje, hogy "kettős identitással élt" a kommunizmus idején? És hogy müködtetője és eszköze volt a hatalomnak? Ha már vádaskodni akarunk, akkor jobb lenne valami ezeknél konkrétabb és ellenőrizhetőbb vádakat találni, bár az a gyanúm, igaza van Ablonczy Lászlónak, mikor ezt írja:

"ennyire ráérõs a romániai szellemi élet, hogy immár egy párt KI-zárás tébolyosításán foglalatoskodhat? Ha jól tudom, ötven éven át Romániában másfél millió magyart, továbbá német, zsidó és más kisebbséget zártak KI az emberi jogokból. Amelynek következményeként százával, ezrével sorolhatjuk a BE-zárásokat és a KI-végzéseket. Éveken át se bevégezhetõ feladat errõl beszélni."

Ha a mai fiatal erdélyi értelmiséget olyan nagyon zaklatja a múlttal való szembenézés: csak rajta, írják meg a "Kommunizmus fekete könyvének" az erdélyi változatát, dokumentálják alaposan a történteket, rendezzék táblázatokba és grafikonokba az adatokat. Vagy merüljenek el a diktatúra alatt élő ember bonyolult pszichológiájában (sajnos, ehhez kell tudni egy kis pszichológiát, nem elég az ifjú titáni hév), írják meg Közép- és Kelet Európa "morális történetét" a huszadik században (lásd Jonathan Glover kiváló könyvét). De hagyják az olvasóra az "olvasatszinteket", és későbbre az asztalracsapós vezércikkeket.

Ami pedig a Sütő András írói teljesítményét illeti: én nem tudom miért, de valahogy még mindig jobban érdekel és vonz a "Lócsiszár virágvasárnapja", a "Csillag a máglyán", vagy az "Anyám könnyü álmot ígér", mint az ilyen és ehhez hasonló irományok:

"Kultúránk mély, szinte már kezelhetetlennek tûnô tudathasadásban szenved. Mindennapjainkban az anyag, a gazdaság elsôdlegességének hipotézise a lét meghatározza a tudatot elve) kormányozza cselekedeteinket. (A tételt nem illik kimondani, hiszen egy csúnyán kompromittált személyiségtôl származik, de élôbb, mint valaha.) Meghitt író-olvasó találkozókon vagy az egyetemi tanszékek és dolgozószobák csöndes homályában viszont a világ eredendôen interszubjektív természetére esküszünk: a nyelv alakítja a világot, nem a világ a nyelvet."

(ezt egy, a Hét szerkesztői által nagyrabecsült szerző írta, a nevét most hagyjuk).

De idézhetünk a legfrissebb Hét-ből is:

"A (lükébbik típusú) irodalomtörténész számára azonban (...) ez jelenti a legnagyobb élvezetet: megtalálni a posztmodern hatásokat a modern detektívtörténetekben, megnézni a krimi kódexének változásait, metaforák és diskurzusváltások után kurkászni az Albatrosz Könyvekben és az Európa Kiadó Fekete Könyveiben."

- írja Miklós Ágnes Kata krimikről szóló cikkében.

Szóval fején találja Ablonczy a szöget, mikor így ír:

"A szellem képviselete ugyanis építkezõ, kiegyensúlyozott, tárgyilagos és komoly gondolkodást jelent, még szigorú ítélkezésben is. Túlkoros pubertások ambíciója pedig nem tekinthetõ szellemi megnyilvánulásnak."

Stem cells & cloning

The first signs that the US is lagging behind in stem cell research started to show: for the first time, "scientists have created nearly a dozen new lines of human embryonic stem (ES) cells that [...] carry the genetic signature of diseased or injured patients", and this did not happen in America, but at Seoul National University in South Korea. Here is an explanation from The New York Times why it is important to get stem cells from cloned embrios rather than from surplus embrios from fertility clinics:

"Stem cells derived from cloned human embryos that are genetically matched to sick patients are potentially much more useful than stem cells derived from surplus embryos at fertility clinics, both for research and for potential treatments. Since cloned embryos carry the genetic makeup of patients with known diseases, scientists can study how those diseases develop from the earliest stages and can perhaps find drug treatments to interrupt the process. And if scientists ultimately succeed in converting the stem cells themselves into replacement tissues to repair damaged organs, those tissues would have the best chance of avoiding rejection by a patient's immune system if they were genetically matched to the patient through therapeutic cloning."

Scientists are excited -- but, of course, some people immediately expressed their concerns. The president said today that "the use of federal money, taxpayers' money, to promote science which destroys life in order to save life is - I'm against that." Destroys life? What life? Using a few cells that happen to come from a fertilized egg in order to save real, living and breathing humans, whose quality of life could be tremendously improved with the potential new techniques -- why is that unethical?

It is a lot more unethical to ban this kind of research just because one's religion declares that life begins at conception. It makes sense to ban reproductive cloning because it is still unsafe. But to ban therapeutic cloning is utter nonsense, and it is really time to shut up for those who have only learned about genetics at Sunday school.

Erdélyi blog

A kolozsvári Transindex fórumán "erdélyi" blogokról folyik többek között a szöveg. Nem szoktam a Disputát olvasni, csupán arra figyeltem fel, hogy hirtelen megnőtt e honlapon a forgalom, s így bukkantam rá az idevezető linkre. Mindez nem lenne különösebben érdekes, ha az első reakció nem így hangzana:

"Bar Zoltan Sylvester (sic!) Erdelyben nott fel, sot idonkent a Szabadsagot is olvassa (van ugye neten is), talan kicsit sarkitas Erdelyi-nek nevezni blogjat :)."

Hmmm... Érdekes kérdés: mitől lesz erdélyi vagy nem-erdélyi egy blog? Egyesek szerint elsősorban attól, hogy valaki hogyan írja a nevét, és - gondolom - Erdélyben csapkodja-e a billentyüket vagy sem. A tartalom, a téma: az nem fontos. Na nem mintha az én blogom csupán kincses Kolozsvárról, Mátyás királyról meg a csíksomlyói búcsúról szólna. De van benne egy néhány jegyzet, melyeknek talán van némi erdélyi relevanciája (hopp... egy idegen szó... vajon ez is csökkenti erdélyiségemet?).

Ami a nevet illeti: az "igazi" erdélyiek egy része nem hajlandó felfogni, hogy aki huzamosabb ideig idegen nyelvü környezetben él, az nem egy légüres térben tengeti életét, hanem néha muszáj kommunikálnia magyarul nem tudó és a magyar személynévrendszert nem ismerő személyekkel, és ezt sokkal könnyebb megtenni, ha nem kell naponta ötszázszor elmagyaráznod, hogy a magyarok milyen sorrendben használják a család- és személyneveket. S mivelhogy internetes elmélkedéseimet (remélem) nemcsak tősgyökeres magyarok olvassák, szerintem nem olyan egetrengető bün az angolos sorrendet használni.

Másrészt, sajnos meg kell mondanom, hogy a mai "erdélyiség" egyre kevésbé vonz. Nem hiányzik az az Erdély, ahol a természettudomány és a technika nem igazán téma, ahol a búcsúra járó harisnyás székelyre látszólag az egyedüli alternativa a nihilista posztmodern értelmiségi, aki a sebességről, mint olyanról elmélkedik; ahol az "ateista" szónak legalább annyi negatív konnotációja van, mint Amerikában (s ez nem kis teljesítmény...).

Végezetül, próbáljuk csak elképzelni, mi lenne, ha Kőrösi Csoma Sándor ma élne és úti jegyzeteit egy blog formájában rögzítené (tévedés ne essék, az analógia megáll a névhasználat szintjén!). Mintha látnám, hogy kerülne valaki, aki így reagálná le blogját a Dispután:

"Bar Alexander Csoma de Kőrös (sic!) Erdelyben nott fel, sot idonkent a Szabadsagot is olvassa (van ugye neten is), talan kicsit sarkitas Erdelyi-nek nevezni blogjat :)."